4.
Dörrenés hasított át az égen, valóságos mennydörgés volt. Az egész épület beleremegett, lábam alatt akkorát rezgett a föld, majdhogynem elvesztettem az egyensúlyomat. Mindenki döbbenten nézett fel az égre.
Ehhez fogható nálunk nem meg szokott. Majdhogynem sosem esik ilyen sokat az eső.Ha eddig volt remény csupán egy aprócska esőre, aminek a végén majd gyönyörűséges szivárványt láthatunk, az mind elpárolgott.
Megindult az igazi felhőszakadás. És az ég elsötétült. Újra.
A szivárványnak nyoma sem volt.
De igazából ennek mindenki örült. A víz az élet a sivatagban, ha víz van, akkor a terményt is lehet táplálni, az állatokat is lehet inni, nem utolsó sorban pedig a sivatagban eltévedt embereknek egy áldást jelent. Ilyen itt az élet, vagy meg szokod, vagy...
Nincs más választásod. Alkalmazkodnod kell.
Két napja történt az a bizonyos esemény, a "Majdnem-világvég". Azóta a különböző hatalmak majdnem mind haza tértek. A Kou birodalom királya nemes egyszerűséggel magával rabolta Aladinnt.
Természetesen tiltakoztunk ellene, de mit tehettünk volna, hisz ő megígérte, mindent elmesél majd Kouen királynak. Szegény Aladinn. Láttam megcsillanni a szemében pár könnycseppet, amikor integetett és azt kiabálta, hogy "Haza fogok jönni... Valamikor... Egyszer...!"
Szomorúan integetett utána mindenki. Alibaba ment is volna kiszabadítani barátunkat, de visszafogtam, egészen addig, míg már messze nem jártak. Semmit sem tehetett volna, még ha utol is éri őket - ezzel saját maga is tisztában volt.
Ott vagyok, ahol vagyok. Itt. Jelenleg Magnostadt-ban. Majd. Valahol.
Szabad vagyok. És ezt kiélvezem. Azt kezdhetek az életemmel, amit csak akarok.
- De mit? - motyogtam Aladinn mögött ballagva. Ő hátranézett, elkapta a tekintetem.
- Mondtál valamit?
- Mm. - motyogtam fejrázás kíséretében. Vörös haj lobogott egy pillanatra a levegőben, végül Alibabára terelődött a figyelmem. Rá nézve a szeme halvány barnának érzékelhető, noha kitudja milyen gyönyörű árnyalat a valódi neve. Ő vajon mit fog kezdeni magával?
- Morgiana - Kinyitotta előttem a fogadó ajtaját, ahol megszálltuk. Rémesen elegánsnak tűnt. - Megvárom Aladinnt is, de attól tervezni még lehet. Ez a városka azért jó, mert nagyon közel van Harah-hoz. - Egy pillanatra megállt a pultnál és odaszólt mosolyogva az ott álló emberhez : - Bőséges vacsorát kérünk! - A tulajdonos gyanakodva mért fel minket. De bizonyára az elfogadható ruházatunk miatt úgy döntött, nem lehetünk ingyenélők, esetleg szegények.
- Szóval, ott tartottam, hogy Harah. - jelentette ki kérdő arckifejezésemre reagálva. Helyet foglaltunk egy ablak melletti négy személyes asztalnál, egymással szemben. - A következő kiszemeltem. A legkisebb vártoronnyal rendelkezik, amiről eddig tudunk. Alig harminc méter! Természetesen felkeltette mindenki figyelmét. Valami érdekes lehet ott. Azonkívül veszélyes. Azt mondták, élve még senki sem jutott ki eddig. Pontosabban... Egy kislány kijutott, de nem hinném, hogy kiürítette a vártornyot. - nevetett fel rám. Hm. Egy Dzsinn megkegyelmez egy apró léleknek? Kiszámíthatatlanul hangzik.
Nem válaszoltam azonnal, gondolkoztam. Szeretnék menni. Minden egyes porcikám azt mondja, menjek.
Mégis furcsa lesz kettesben, egyedül Alibabával. Annyi mindent köszönhetek neki. Most pedig újra életcélt kínál fel nekem. Megint segítő kezeket nyújt.
Annyi mindent tesz, illetve tett értem - mindenképp meg kell hálálnom. Lenyűgöz, mennyire jó ember. Segítek neki, megvédem mindentől.
- Megyek. - A hangom határozott, apró biccentéssel támasztom alá döntésemet. Nem tűnik meglepetnek. - Ó, megjött a vacsora! Ez hihetetlenül gyors volt. - néztem a felénk közelgő jól megrakott tálcák felé. A pincér hatalmas mosollyal tette elénk az ételt, aztán még jó étvágyat is kívánt, mielőtt elment volna.
Igazából Szinbád király is jött volna velünk a barátaival együtt, viszont éppen elég dolga akad. Emiatt most kettesben fogyasztottuk a vacsoránkat. Frissen fogott hal, zöldségsaláta, csirketál, malac pecsenye, köretek... És még sok más finomság, persze nem olyan sok, mint általában, hiszen csak két személyre rendeltünk.
- Tényleg, te még nem is ismered Tituszt! - szólalt meg egy csirkecomb eltűntetése közben - Tudod, aki Leam léghajójával érkezett. - hadonászott egy picit a kezében tartott étellel, bár én nem zavartattam magam, folytattam a kedvenc halam nyammogását. Közben kapcsoltam, és megjelent a hosszú szőke hajú, hihetetlenül gyönyörű, egyben lányosan kinézetű fiú képe. Ott voltam amikor leszállt-, valamiért mindenki nagyon örült neki. Egy szál vékony fehér lepedő anyagból készült ruházat volt rajta. Mindenkire úgy nézett, mint a ma született kis bárány.
- Ühm. Nem ismerem. De úgy látszik, elég híres lehet. Sokan örültek a megjöttének. - Befejeztem a halat, ahogy Alibaba is a húst. Elkomorult.
- Nem nagyon meséltek még nekem se el dolgokat, de nagyjából értem a helyzetet. Titusz Seherezade egyik hasonmása volt, úgymond klónja egész hosszú ideig, ameddig is képes volt életben tartani. Mint láthattad, illetve érzékelhetted a hatalmas erő kitörésekor, Seherezade, Leam Magija végleg megszűnt létezni. - Beszéd közben egy üvegpoharat bámult, ezért én is azt tanulmányoztam. Figyelmesen hallgatva szavait. - Titusz pedig még a csata kirobbanása előtt felhasználta minden erejét... De végül az előző Magi halála miatt visszatérhetett, mint Leam leendő új Magija.
- Értem. És az a kislány? Azt hiszem, Marga volt a neve. Aranyos volt a pici coffocskáival, szeplőivel. - mosolyogtam el a barátságos tekintetű gyerek felidézésén. Aztán eszembe jutottak az árva gyerekek, akikkel az akadémián sokszor összefutottam. Összeszorult a szívem. Levegőt vettem, hogy megszólaljak, de Alibaba megelőzött a válaszával :
- Hát, azt hiszem Titusz húga lehet, vagy valami ilyesmi. - felhajtotta az üvegpohár tartalmát, aztán megtörölte a kezével a száját. Eddig fel sem tűnt, de a karja egész izmos lett. Sokat változott, biztos erősödött is.
- Vajon... vajon mi lesz azoknak a szegény gyerekeknek a sorsa? - Lesütöttem a szememet, a ruhám övével babráltam. - Az a másik kislány is, akit kimentettünk a romok közül.
Nővérem.
Hihetetlen fájdalmat érzek, amikor rájuk gondolok. A gyerekekre, akik megsérültek, vagy akik a halott szüleik felett hullatták könnyeiket, remélve, hogy csak alszanak.
U-ugye csak alszotok, anyu, apu? Keljetek fel... Minél... minél hamarabb!Az elárvult gyermekek száma rengetegnek tűnt egy ilyen kis emberi lélekszámmal rendelkező városban, mint Magnosdtadt.
A mágusok tényleg megtettek mindent, vég kimerülésig mentették az embereket.
De a szüleiket visszaadni még ők sem tudták.
- Hé, Morgiana! Mikor csalódtunk utoljára Szinbádban? - Apró mosolyra húzta a száját. Látszott rajta a fáradság, amit eddig próbált - megjegyzem egész sikeresen - eltüntetni. Mindketten egész nap segédkeztünk a város újjáépítésében. Mondjuk, ez nekem az egy éves kiképzésemhez képest semmi sem volt.
Nagyot ásított, miközben egy narancsot hámozgatott desszert gyanánt. - Biztos rendben lesznek. A szüleiket nem kaphatják vissza. De talán egy jobb élet vár rájuk. - Felpillantott rám és a szeme csillogásából azonnal levontam a következtetést : tudja, milyen elveszíteni a szeretteinket. Mindhárman tudtuk, talán ezért is alkotunk ilyen jó csapatot. Megértjük egymást.
- Mmm... Nagyon finom itt a kaja! - tette a kezét hasára, úgy tűnik, jóllakottan Alibaba. Csaknem fél óra alatt eltűntettünk mindent.
- Igen. Én végeztem. Megyek aludni, ha nem gond. Holnap megbeszéljük az utat, jó? - lenyeltem még egy utolsó húsdarabot, végül a kést-villát szépen a tányéromba helyeztem, még ha nagyjából nem is használtam őket.
- Rendben! - nyújtózkodott nagyot - Nekem még akad egy kis dol... - Ásítás. Lecsukódó szem. Azt hiszem, mindkettőnk részéről. - Mindegy-mindegy, nincs semmi dolgom, jövök aludni. - hessegeti el a gondolatot.
Van egy olyan érzésem, hogy az a dolga kapcsolatos lett volna a szomszédos - egyébként teljesen haszontalan és a nők számára megalázó példát nyújtó - khm, ahogy a férfiak mondják, szórakozó hellyel.
A gondolattól kiráz a hideg. Furcsa azon mélázni, hogy Alibabának van egy perverz énje is.
Nem sokkal később nyugovóra tértünk, a fáradságunk miatt végül egy szobában. Külön ágyakban, úgy értve. Perverz én ide vagy oda, fáradtak voltunk!
Most csupán Aladinn hiánya volt a különbség. De ezen nem akadtunk fent. Az álom csakhamar elnyomta szobatársamat. Én még hallgattam egy ideig halk, egyenletes szuszogását, mialatt a plafont néztem a félhomályban. Nem túl jó minőségű függöny volt az ablakon, a hold fénye kicsit beszivárgott az anyagon keresztül. Később egyre nehezebbnek éreztem a szempilláimat. Megnyugtatott a halk hang, ami Alibaba lélegzését jelezte, ennek köszönhetően nyugodtan húztam magamra a vékony paplant, öleltem körbe a puha tollakkal kitöltött párnát s aludtam el.
- Jó éjt, Morgiana! - hallatszott még Alibaba mormolása. Éberen szoktam aludni, így erre még felfigyeltem.
- Jó éjt! - suttogtam én is, végül átadtam magam az álmoknak.
